
A rózsakvarc a három általános erősítő kristály egyike. Úgy tartják, hogy a kismamák és a kisgyermekek védőköve, de a szerelem szimbólumaként is tekintenek rá. A különböző női betegségek megoldására is jótékonyan hat, emellett pedig a várandósság folyamán kifejezetten javallt a használata. A szerelem karkötő viselése nyilván a nagy Ő vonzására is alkalmas lehet, de kiváló társ a bőrproblémák kezelése során is.
A szerelem szimbóluma
Sokan úgy tartják, hogy a szerelem karkötő viselése aktuális szerelmünk intenzívebbé tételében is segíthet, de akár egy új kapcsolat kialakulásában is segítő társként funkcionálhat. A rózsakvarc az egyik legismertebb ásványaink közé tartozik, a 12 mesterkristály egyike. Már ősidők óta alkalmazzák, főként a nők termékenységének fokozására, illetve a szívfájdalmak megszüntetésére. A szerelem karkötő másik áldásos hatása, hogy gyengéddé teheti viselőjét, mindezt úgy, hogy közben határozottságot is kölcsönöz. Ha viseled, akkor úgy érezheted, hogy nincs előtted semmiféle akadály, legyőzhetetlen vagy. Nyitottá válhatsz általa a kapcsolatokra, sőt segíthet önmagad felfedezésében, megismerésében is. A szerelem karkötő viselése segíthet helyre billenteni az önbizalmat, ha pedig mindez nem volna elegendő, akkor nyugtató hatással is rendelkezik.
Szerelem karkötő ajándékba is remek
Ha úgy látod, hogy valamelyik barátnődnek nagy szüksége lenne a szerelem körkötő áldásos hatásaira, akkor bátran lepd meg fel. Akár mindenféle különleges alkalom nélkül, pláne, ha tudod, hogy hisz az ásványok erejében. Ha úgy véled fontos lehet neki a szerelem karkötő mindennapi viselése, mert nem képes megbirkózni stresszes helyzetekkel vagy szeretnél rásegíteni, hogy végre összejöjjön az áhított pasival, akkor nyugodtan vedd meg neki, szinte garantált, hogy örülni fog neki,
Neked is jó lehet!
Persze a szerelem karkötő viselése számodra is remek alternatíva. Főleg, ha úgy érzed itt az idő egy kis számvetésre, önmagad megismerésére, a lelki békéd megtalálására. Ha úgy érzed szükséged van egy kis önbizalom löketre, akkor a rózsakvarc számodra is tökéletes megoldás lehet. Ha pedig a szerelmi életed szeretnéd fellendíteni, abban is a segítségedre lehet. Azt például tudtad, hogy a rózsakvarc története egészen a görög és a római mitológiáig nyúlik vissza? Eszerint a rózsakvarc Erósznak és Ámornak a szerelem Isteneinek az emberek felé nyújtott ajándéka. Az Istenek ajándékát pedig illik elfogadni nem?
S eljön a béke
A szerelem karkötő viselése ráadásul elhozhatja számodra a békét is, ugyanis ez a kristály az egyik legfontosabb a szívcsakra számára, a szeretet valódi értelmére tanít. Minden szinten képes megtisztítani és megnyitni a szívet, mélyreható belső gyógyulás és önszeretet biztosít a viselőjének. Bíztat, nyugtat és remek hatású drágakő valamilyen krízis vagy éppen trauma esetén. Ha Te is szeretnéd bevonzani a szerelmet, vagy éppen meglévő kapcsolatodat erősítenéd, akkor számodra is remek választás lehet a rózsakvarc, hiszen a szerelem karkötő viselésével megnövelheted az esélyeidet. Ami pedig a legjobb, hogy a negatív energiákat remekül alakítja át és varázsol szeretetteljes hangulatot, sőt a szerelmi csalódások által érzett fájdalmat is enyhíti. A rózsakvarcot viselheted a testeden, de akár elhelyezheted a téged körülvevő térben is.
Mire jó még?
A fentieken túl a szerelem karkötő tökéletesen alkalmazható félelmi állapotokban is, emellett segít a harag feloldásában és nyugtatja a kedélyállapotot is.